Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Marhából Finomat

2010.02.18

MARHÁBÓL FINOMAT

 

Marhaszelet meggymártásban

Hozzávalók: 50 dkg marhafartő, 2 dl tejföl, fél liter meggybefőtt levével (30 dkg friss vagy mirelit meggy), 2 evőkanál olaj, 3 szem szegfűszeg, 1 evőkanál liszt, fél citrom leve és héja, ízlés szerint kevés cukor, késhegynyi törött bors, 1 teáskanál só.

Serpenyőben felforrósítjuk az olajat, majd a megmosott és letörölgetett marhahúst minden oldalán körbesütjük. Ezután megsózzuk, és áttesszük egy kuktafazékba, amibe betettük a lyukacsos fémbetétet. Aláöntünk 3 dl vizet, és a kuktát lezárjuk. A kuktában 1 órán keresztül kis lángon főzzük. Közben elkészítjük a meggymártást. (Receptjét lásd a Mártások című fejezetben.) A megpárolódott húst ujjnyi vastag szeletekre vágjuk. A húsléből néhány evőkanálnyit a meggymártáshoz keverhetünk. Sós vízben főtt burgonyát kínálhatunk hozzá.

Vörösboros marhapörkölt

Hozzávalók: 50 dkg marhalábszár, 5 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 dl vörösbor, 1 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom (vagy 1 teáskanál paradicsompüré), 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 1 csipetnyi tört köménymag, 1 teáskanál só.

Az apróra vágott füstölt szalonna zsírját kiolvasztjuk, és rátesszük a megtisztított, valamint finomra vágott vöröshagymát. Néhány percig kevergetve pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverjük a pirospaprikát, a köménymagot és a sót. Azonnal ráöntünk 1 evőkanál vizet, ezután pedig a tűzre visszatesszük, és belerakjuk a megmosott, leszárított és kis kockákra vágott húst. Erős lángon kevergetve a húst fehéredéséig pirítjuk, majd hozzáadjuk a megmosott, kicsumázott és felszeletelt zöldpaprikát, valamint az összezúzott fokhagymát. 1 pohárnyi vizet és a bort aláöntjük, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfövi, apránként, kevés forró vízzel pótoljuk. Csak rövid, de sűrű lének szabad alatta maradni. Mielőtt egészen elkészülne, beletesszük a megmosott és karikára vágott, lehéjazott paradicsomot is, és készre pároljuk. Tarhonya a hozzá illő köret.

 

(A Receptek Frank Júlia "Éléstár" c. CD-jéről valók)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.